Ez az új termék, az Expert Bust, krém formában kapható, mely kényelmesen a női mellkasra kenhető. Amint kereskedelmi forgalomba került, azonnal vonzani kezdte a nők figyelmét. Szakértői és vásárlói vélemények alapján elmondható, hogy az Expert Bust túlszárnyalt minden várakozást, mely a termék látványos hatékonyságának és kiemelkedő minőségének köszönhető. A krém tesztelésében résztvevő hölgyek megerősítették, hogy 1-2 kosárméretnyi, valódi mellnövekedést tapasztaltak. Azt is megjegyezték, hogy a mellük rendkívül szexi és vonzó lett a férfiak számára, akik le sem bírták róla venni a szemüket. A bőrük bársonyosan sima tapintásúvá változott, felszíne pedig egyenletes lett és mindenféle kozmetikai hiba eltűnt róla. A nőknek több mint 97%-ának olyan melle lett, amilyenről mindig is álmodott.

A krém már Európa- és India-szerte nagy népszerűségnek örvend. Minden nő arról álmodik, hogy megrendelje és megvásárolja, aki valaha is szembesülni kényszerült a lógó mell, vagy a feszesség elvesztésének problémájával, sőt azok is, akik valaha is nagyméretű mellre vágytak. Ez többé már nem álom! Az Expert Bustnak hála mostanra már maga a valóság.

Az Expert Bust krém jellemzői:54343334

  1. A mell 1-2 mérettel megnő;
  2. A mell formája kerekebb lesz;
  3. A bőr feszesebbé változik;
  4. Eltűnnek a lógó, megnyúlt, kisebesedett bőrrészek;
  5. Nyoma sem marad a bőr kozmetikai hibáinak;
  6. 100%-os természetes teltség;
  7. Többszörösen is javulnak a bőr öregedési folyamatai;
  8. A dekoltázs még szexibbé válik;
  9. Hidratálja a bőrt.

A krém összetétele

Az Expert Bust krém legfőbb jellemzője, hogy kizárólag teljesen természetes összetevőkből áll, nincsenek ellenjavallatai és kortól függetlenül minden nő használhatja.

A kisebb mellmérettel rendelkező, fiatalabb nők gyakran szeretnék megnöveli a mellméretüket, miközben az idősebb hölgyek inkább a logó mellektől szeretnének megszabadulni és striák nélküli, szép kerek mellformára vágynak. A krém bármi másnál sikeresebben leküzdi a fent említett problémákat.46554654

A nők mostantól elkezdhetik maguk újraformálni a mellüket anélkül, hogy drága eljárásokon vagy altatáson kellene átesniük, ami nem jó az egészségre. Nem kell többé hatalmas összegeket különleges tablettákra, speciális melltartókra vagy műtéti beavatkozásokra költeni, melyek nem mindig elégítik ki a várakozásokat, viszont sokszor járnak mellékhatássokkal vagy különféle komplikációkkal.

Az Expert Bust krém összetétele:

  • Pieraria Mirifica kivonat – táplálja a bőrt, védelmet nyújt, növeli a mell méretét és teltségét, valamint remekül hidratálja és megfiatalítja a mellen lévő bőrréteget.
  • Rózsaolaj – hidratálja és bársonyossá teszi a bőr, kellemes illatúvá varázsolja, növeli a feszességét és a nyúlékonyságát, megszünteti és megelőzi a striák és a kozmetikai hibák megjelenését; továbbá ez az olaj hatékonyan megszüntetni az olyan komoly bőrbetegségeket, mint például az ekcéma és a neurodermatitisz, illetve egyéb bőrproblémákra is megoldást kínál.
  • Növény alapú fehérje – vegetatív anyagokkal táplálja a bőrt: vitaminokat, savakat, mikro- és m,makroelemeket juttat a bőrbe, mely így gyorsan megfiatalodik, puha, bársonyos tapintásúvá, csodaszéppé és szexivé válik.

chocolite hungary order

A fent felsorolt összetevőkön felül a termék különféle alapvetően fontos olajat és hatóanyagot is tartalmaz, melyeknek köszönhetően a mell feszessége és teltsége megnő, a bőr pedig csodaszéppé változik.

Az Expert Bust krém alkalmazása

A krémet naponta egyszer lehet használni, a gyorsabb mellnagyobbítási hatás elérése érdekében pedig naponta kétszer, reggel és este. A készítmény 1-1,5 hónapon át használható. A striák és egyéb kozmetikai problémák megszüntetésére 2-3 hétig tanácsos használni.

Kezdetben kevés mennyiségű krémet kell felvinni az egyik mellre és 5-10 percen át, körkörös masszírozó mozdulatokkal finoman bele kell dörzsölni a bőrbe, míg teljesen fel nem szívódik. Ezután ugyanezt meg kell ismételni a másik mellen. Ezt követően mindkét mellet gyengéden körkörösen kell masszírozni a körvonala éás alakja körül úgy, hogy ugyanazon az alsó területen kell befejezni, ahol a masszázst elkezdtük.

Kozmetológusok szakvéleménye az Expert Bust krémről: 5487875754555

„A krém napi rendszeres használatát követően a mell fokozatosan megnő, miközben már a 3. hetet követően tapasztalható észrevehető hatás. Ez alatt az idő alatt, a mell alakja kerekdeddé változik, miközben a bőr puhább és bársonyosabb lesz. A mellet tartó izmok megerősödnek. A megnövekedett mellméret végeredménye örökre megmarad. Mostantól minden nő élete sokkal érdekesebbé és örömtelibbé fog változni, mivel megnő a magabiztosságuk, tekintve, hogy tisztában vannak vele, mennyire 100%-os a kinézetük.

A krém a világ sokféle országából érkezett szakértői által elvégzett klinikai teszteken is megfelelt. Nők százai próbálták már ki és igazolták vissza a hatékonyságát, valamint élvezték a krém alkalmazásának eredményeit, amiről számos örömteli visszajelzés is tanúskodik.”