Mentse meg rokonait és ismerőseit! Dr. László Róbert, orvostudományok doktora, budapesti főorvos. AcloBarrier Magyar: fórum, vélemények, ára, rendelés.

A szerkesztőségtől: A hivatalos statisztikai adatok szerint, az alkoholisták száma Magyarországon már a 800.000 fős lécet is túllépte, ami a népesség 12,4%-át teszi ki. Évente 30 ezren halnak meg alkohollal kapcsolatos betegség miatt, emellett az úgynevezett nagyivók száma körülbelül 2,5 millióra tehető, így Magyarországon szinte minden családot érint az alkoholizmus problémája. Ezek sokkoló számok! Ennyi ember nem hal meg autóbalesetben és más szerencsétlenségek következtében együttvéve. A mértéktelen alkoholfogyasztással közvetlenül vagy közvetett módon összeköthető: az öngyilkosságok 62.1%-a, a gyilkosságok 72.2%-a, a hasnyálmirigy-gyulladás miatti halálok 60%-a, a májzsugorodásos esetek 67.7%-a és a szív- és érrendszeri betegségek 23.3%-a. Évente 15 ezer rossz minőségű alkohol miatti alkoholmérgezéses eset van regisztrálva, melyek egy része halálos kimenetellel végződik. Arról, hogy hogyan lehet kigyógyulni ebből a betegségből és újra egészséges emberré válni, Dr. Lendvai Ferencet, az orvostudományok doktorát kérdeztük

Szörnyű az, amikor az alkohol iránti vonzalom tönkreteszi az ember életét, miatta esnek szét családok, gyermekek vesztik el apjukat, feleségek férjeiket. Sajnos a mi időnkben, az alkoholfüggőség nagyon elterjedt a fiatal generációk körében is. Nagyon gyakori eset, amikor fiatalok teszik tönkre az életüket ivással, szétrombolva a jövőjüket és helyrehozhatatlan kárt okozva az egészségüknek. Kétségkívül igaz, hogy legtöbbször a nők feladatává válik az iszákos férfi – fiú, férj, apa megmentése. Bebizonyosodott, hogy lehetséges az iszákos családtag megmentése, ráadásul úgy, hogy a beteg nem is szerez tudomást róla. Ma egy új természetes szerről, a AlcoBarrier, fogunk beszélni, ami rendkívül hatásosnak bizonyult.

Bizonyára tudják, hogy egészen a közelmúltig az egyedüli hatásos módszer az alkohol elleni harcban, a páciens kódolása volt. Ennek a módszernek egy nagy hátulütője van – a betegnek bele kell egyeznie az orvosi kezelésbe és tudatosan mennie a kódolásra és az alkoholról való teljes lemondásra. Örökre. Mégis, a legtöbb esetben az iszákos emberek nem tarták magukat alkoholfüggőnek és biztosak abban, hogy bármikor képesek letenni a poharat. Így csak a közeli rokonaik, barátaik tudják, hogy külső segítség nélkül képtelenek lennének leszokni az alkoholról. Mit lehet itt csinálni? Rávenni, vitatkozni, veszekedni és kérni az embert, hogy szokjon le, teljesen felesleges, hisz már rég az alkohol irányítása alatt van. Így egyetlen lehetőség marad: titokban meggyógyítani a beteget. Ezt teszi lehetővé az orvosok és tudósok legújabb fejlesztése – az AlcoBarrier szer, mely 2 hét alatt (14 nap) képes kialakítani tartós alkohol iránti undort, még a krónikus alkoholistáknál is. Így, az ember minden alkoholos ital iránt utálatot fog érezni, és már az alkoholszag is undort fog kelteni.

Hogyan működik az AlcoBarrier? AlcoBarrier az alkohol ellen: hol kapható, használata, összetevői

Az AlcoBarrier – egy teljesen természetes komponensekből álló készítmény, ami azt jelenti, hogy nincs, és nem is lehet ellenjavallata a készítménynek, teljesen ártalmatlan és bárki használhatja. Emellett, az “AlcoBarrier” készítménynek komplex hatása van, fő funkcióján – az alkohol iránti vonzalom megszüntetése és a undorodás kialakításán kívül, a szer regenerálódási folyamatokat indít meg az összes alkohol által károsodott szervben. Regenerálódási folyamatok mennek végbe sejtszinten a májban, a szívben, a vesékben és az idegrendszer munkája is normalizálódik. Az AlcoBarrier pszichés szinten szünteti meg az alkohol iránti vonzalmat, az alkoholivás szokása teljesen eltűnik, helyére pedig a saját egészség fontosságának belátása kerül. A beteg élénknek és erejének teljében fogja magát érezni az újabb adag ital nélkül is, nem érzékeli a szokásos elvonási tüneteket.”

És hogyan is működik ez? – fogja ön kérdezni. Elmagyarázom. Az AlcoBarrier hatóanyagai és antioxidánsai adott sejtreceptorokra hatnak, melyek a sejt regenerálódásáért és munkaképességéért felelősek. Az információ átkódolása megy rajtuk végbe, így a beteg sejtek lecserélődnek egészségesekre. Végeredményben, a szervezetben megkezdődnek a gyógyulási folyamatok, pontosabban – ahogy mi szoktuk mondani -, a szervezet visszaáll a korábbi „egészséges állapotba”.

Jelenleg egyetlen hivatalos oldal létezik, amelyen az AlcoBarrier terméket lehet megrendelni, nem pedig olcsó utánzatát. Az AlcoBarrier nem árusítják gyógyszertárban, ha mégis látta a városának a gyógyszertárában, az csak hamisítvány lehetett! Most nagyon sokan beszélnek erről a termékről rajtunk kívül is. Nem is hiába azt kell, hogy mondjam! Az AlcoBarrier egy összetett és egyedülálló keverék ritka és erőteljes természetes gyógyhatású anyagokból. Ez a szer nem csak a páciensek előtt, de a tudomány előtt is bizonyította hatásosságát, amely így elismerte az AlcoBarrier mint hatásos szert az alkoholfüggőség elleni harcban. A lenyűgöző hatás már 10-15 nap használat után megfigyelhető, ahogy a kutatások is bizonyították – az AlcoBarrier tényleg működik!

Kutatás. AlcoBarrier magyar: alkohol elleni gyógyszer, mellékhatásai

Laboratóriumi tesztek eredménye “AlcoBarrier” Az Institute of Narkológiai:

85 különböző korú önkéntes választottunk ki, akik könnyű, közepes és súlyos stádiumú alkoholfüggőségtől szenvedtek. A 30 napos kísérlet eredményeként a következő eredményeket kaptuk:

A kísérleti csoport 18-68 éves kor közötti tagjainak javult a közérzete.

Figyelem! Egyre gyakrabban fordul elő az AlcoBarrier szer hamisítványának eladása! Ezért, speciálisan az olvasóink számára elhelyezzük itt az AlcoBarrier termék megrendeléséhez való gombot, az egyetlen hivatalos gyártótól! Erről az oldalról rendelve ön garantáltan minőségi terméket fog kapni a legjobb áron!

A honlapunkon vásárlók számára további kedvezmény van biztosítva . Ahhoz, hogy megkaphassa a kedvezményt nyomja meg lejjebb a „Megrendelem” gombot. Ez át fogja irányítani a hivatalos oldalra, ahol leadhatja a rendelését. A kedvezményes csomagok korlátozott számban kaphatók!